Reggel mikor felkeltem sokáig gondolkodtam azon amiért Olivér megkattanhatott volna de nem jutottam semmire. Majd végül erőt vettem magamon és kimentem a nappaliba ahol egy cetli fogadott. "Én és Ya Ou randizni mentünk csak este jövünk ja és Oli tiszta vörös képpel ment el tegnap. xoxo Eni." Szuper egész nap egyedül leszek mert gondolom a srácok nem jönnek át na mindegy. Ez van majd elmegyek vásárolni na de most inkább nézek egy filmet. Na jó megnézem a Titanic című filmet. Épp a felénél jártam mikor csengettek. Nem volt egy kellemes meglepetés akit találtam az ajtóban. Azonnal vissza csuktam volna az ajtót de az a személy nem engedte. És beljebb tolt az ajtóból neki egyenesen a falnak. Az exem Dani volt az. Csókolgatni kezdett én viszont nem hagytam. Ebben a pillanatban Olivér jelent meg az ajtóban aki amint felfogta mi történik leszedte rólam Danit és maga mögé taszított. Majd nem engedte, hogy Dani megint közelebb jöjjön:
- Takarodj a közeléből!
Végül pedig kitessékelte a házból. Hálás voltam neki amiért ezt tette és nem rögtön neki támadt.
- Köszi. -mondtam elcsukló hangon mire ő oda jött és megölelt.
- Nincs mit bár be kellett volna törnöm az orrát akkor biztos nem jön vissza.
- Nyugi így sem fog.
- De akkor sem hagylak most már egyedül.
- Annyira azért nem vagyok védtelen. -mondtam és megböktem az oldalát.
- De ő erősebb.
- Én meg gyorsabban futok.
- Téma lezárva nem hagylak itt. -mondta és megint megölelt.
- Oké mit csináljunk?
- Nem tudom. Nézzünk filmet.
- Oké válassz. Én hozok pop-cornt.
- Rendben de siess.
Gyorsan hoztam nasit meg inni valót aztán bementem a nappaliba. Lehuppantam a kanapéra. Végül Olivér is mellém huppant. Elindult a film persze, hogy horrort rakott be. A film felénél egy párnát szorongattam. De a szöszke is már fogdosott egy takarót.
- Na jó ez túl durva mindkettőnknek inkább nézzünk mást.
- Jó ötlet. -mondtam mire ő betett egy kissé nyálas romantikus filmet.
- Ez jó lesz legalább nincs benne vér.
- Oké huh. Az előző durva volt. -mondtam. De ebben a pillanatban elindult a film.
A végén mikor csókolóztak a filmben Oli közelebb ült és átkarolta a vállam. Nem zavart bár tudtam, hogy ő is megkattant valamennyire. Amikor vége volt a filmnek csengett a telefonom és ismeretlen szám volt rajta. Gyorsan felvettem.
- Szia Alexa! Dani vagyok csak tudod...
- Nem érdekelsz fogd már fel!
- Tudom csak tudod megbántam, hogy eldobtalak.
- Így jártál nem érdekelsz már.
- Tudom és valószínűleg reggel az a srác a pasid volt.
- Nem a pasim a szomszédom. -mondtam mire Oli rögtön ide fordította a fejét.
- Ó szuper akkor nem kezdhetnénk elölről?
- Nem!
- Ezt még meg fogod bánni hidd el nekem.
- Nem érdekelsz. -mondtam és leraktam a telefont.
- Ki volt az? -jött közelebb Olivér.- Ugye nem az a srác.
- De.
- Tényleg be kellett volna törnöm az orrát akkor már nem hívna fel többé. -mondta és ökölbe szorította a kezét.
- Nyugi nem fog. -mondtam.
- Te tudod de ha megint megjelenik itt nem csak az orra törik majd el.
- Ő még nálad is erősebb úgyhogy nyugi és ne csinálj hülyeséget.
- Oké.
Ebben a pillanatban Ya Ou-ék léptek be a házba. Nekik és elmeséltük mi volt aztán pedig megnéztünk egy filmet majd aludni mentem volna de Olivér vissza húzott.
- Hova mész?
- 10 óra reggel megyek dolgozni úgyhogy mondjuk aludni?
- Oké de Ya Ou zárd be az ajtót kulcsra.
- Nyugi már.
- És ha betör az az idióta és a többiek nem ébrednek fel?
- Sikítok?
- Oké meggyőztél menj csak. -mondta.
- Köszi. -mondtam majd bementem a szobámba és elmentem aludni.
Éjfélkor éreztem, hogy valaki mellém fekszik és átölel mire én akkorát sikítottam amekkorát csak tudtam. Mire az illető befogta a szám és felemelt. Nem láttam ki az de volt egy sejtésem. Két percen belül négy fiú futott be a szobámba mire az engem tartó illető a nyakamnál fogva magához húzott. Hirtelen éreztem ahogy arrébb löknek majd két dulakodó fiút láttam a földön. Az egyik Olivér volt a másik pedig Dani.
- Ya Ou! Szét kell szedni őket mert ezek kinyírják egymást.
- Oké enyém és Sziki-é az exed te pedig Bennyvel fogd le Olivért.
Gyorsan lefogtuk a két srácot bár Danit elég nehezen fogták le de azért sikerült. Olit nem kellett lefogni de azért jobb a békesség ott álltunk Bennyvel.
- Köszi megint. -mondtam Olivérnek.
- Nincs mit. -mondta és megölelt.
- Á szóval ő védett meg reggel. -mondta Dani.
- Én a helyedben csöndben lennék mert előbb utóbb betörik az orrod. -mondta Sziki.- És nem én töröm be.
- Hát ki talán Patocska? -kérdezte Dani majd lenézően végig nézett Olin majd rám nézett.- Alexa te pedig hülye vagy ezért eldobsz?
- Már bocsánat de Olivér és köztem nincs semmi több csak barátság. És különben is mi közöd a magánéletemhez?
- Rengeteg. Mint pasidnak nekem...
- Várj mi nem vagyunk együtt arról lecsúsztál.
- Na mindegy de mit csináltok velem?
- Nos én ha lehetne legszívesebben betörném az orrod de így hogy nem lehet csak annyit mondanék, hogy takarodj és ha megint vissza jössz nem érdekel senki és a mentő visz el. -nyomatékosította szavait Olivér majd Dani elé állt és egy pár pillanatig szemezett vele majd Dani elment. Olivér felhívta a főnököm és elmesélte mi történt és lehet, hogy reggel kések egy kicsit mire a főnököm azt mondta, hogy be se kell mennem így kipihenhetem magam. Gyorsan elmentem aludni de a fiúk csak akkor voltak képesek elmenni amikor becsuktam az ajtókat kulcsra és akármit csináltak nem tudtak bejutni így hajnali 3 óra körül aludtam el.